Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A tegnapi Ez itt a kérdés témája az Emmy-díjra jelölt két magyar film volt, a Trezor és az Örök tél.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, két magyar alkotást is Nemzetközi Emmy-díjra jelöltek, egészen pontosan Gera Marina Örök télben nyújtott alakítását, – a legjobb női alakítás kategóriájában – és a Trezor című tévéfilmet – tévéfilm/miniszéria kategóriában. Az M5 Ez itt a kérdés című műsorának vendége a mindkét alkotásban résztvevő Köbli Norbert forgatókönyvíró és Lajos Tamás producer volt.
Az alkotópáros elmondta, hogy nagy meglepetésként érte őket a jelölés, hiszen már többször is, több filmmel is próbálkoztak, de még csak visszajelzést sem kaptak, most pedig egyszerre két filmet is a jelöltek közé választottak.